Tájékoztatás a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről

2020. május 14., 14:15
A veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V.8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2020. május 18-án lép hatályba.

A Korm. rendelet szerinti tevékenység végzésének bejelentésére szolgáló e-mail cím: soptebejelentes@isiscom.hu

A Korm. rendelet szerint:

„4. § (1) Az engedélyköteles tevékenység - az e rendeletben foglalt kivételekkel - engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül, az 5. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzött bejelentéstől számított nyolc napon belül közölt értesítés közlését követően végezhető - a tevékenység végzésére vonatkozó jogszabályi feltételek fennállása esetén - az engedélyre jogszabályban meghatározott hatályossági időtartam alatt.

(2) Az értesítést elektronikus úton, vagy ha ennek feltételei hiányoznak, szóban vagy távközlő berendezés útján kell közölni, és abban ismertetni kell az ahhoz fűződő joghatás beálltát. A szóbeli közlésről az Ákr. 78. § (2) és (3) bekezdése szerinti tartalommal feljegyzést kell készíteni. A tevékenység végzőjét más jogszabály alkalmazásában engedéllyel rendelkezőnek kell tekinteni.

(3) A hatóság az automatikus döntéshozatallal intézhető ügyben, valamint azon ügyben, amelynél a sommás eljárás feltételei fennállnak, döntést hoz.

 

5.§ (1) Az ellenőrzött bejelentés (a továbbiakban: bejelentés) elektronikus úton tehető meg. Elektronikus úton megtett bejelentésnek minősül e rendelet tekintetében az ügyfélkapu útján, elektronikus űrlap útján, általános célú elektronikus kérelem űrlap szolgáltatás útján valamint e-mail útján megtett bejelentés is. Ha jogszabály az Ákr. szerinti kérelemre induló eljárásban a kérelem benyújtására kizárólag elektronikus űrlap formátumban való benyújtást engedélyez, a bejelentésre is ezen az úton kerülhet sor.

(2) Az (1) bekezdés szerinti e-mail útján tett bejelentést a 3. § (2) bekezdése szerint a hivatalos honlapon közzétett e-mail-címre kell megküldeni.

(3) A 4. § (1) bekezdése és a (9) bekezdés szerinti határidőbe nem számít bele az a nap, amelyen az (1) bekezdés szerinti bejelentés a hatósághoz megérkezik.

(4) Ha a 4. § (1) bekezdése és a (9) bekezdés szerinti határidő utolsó napja olyan nap, amelyen az eljáró hatóságnál a munka szünetel, a határidő a következő munkanapon jár le.

(5) A bejelentés az engedélykérelemre jogszabályban előírt adatokat tartalmazza. A bejelentéshez - a (6) bekezdésben foglalt kivétellel - mellékelni kell az engedélykérelem előírt mellékleteit.

(6) A bejelentéshez nem kell mellékelni azokat a dokumentumokat, amelyek beszerzése a veszélyhelyzet körülményei folytán az ügyfélre nézve aránytalan terhet ró.

(7) Az ügyfél a nem mellékelt dokumentumok tartalmáról a bejelentésében nyilatkozik, egyidejűleg előadva azokat a körülményeket, amelyekre a bejelentés hiányos volta visszavezethető.

(8) A bejelentésért az engedélyezés, valamint a kapcsolódó szakhatósági eljárások illetékének vagy igazgatási szolgáltatási díjának (a továbbiakban együtt: díj) 50%-át kell leróni vagy megfizetni. Ha e rendelet alapján engedélyezésre kerül sor, a díjat a jogszabályban megállapított díj 100%-ára kell kiegészíteni.

(9) Ha az engedélyezésben szakhatóság vesz részt, az eljáró hatóság a bejelentést a szakhatóság részére továbbítja. Ebben az esetben a tevékenység a bejelentéstől számított tizenkét napon belül közölt értesítést követően gyakorolható.

 

6. § (1) A hatóság a 4. § (1) bekezdésében vagy az 5. § (9) bekezdésében meghatározott határidő letelte előtt a tevékenység végzését végzéssel megtiltja, ha

a) a bejelentés szerinti tevékenység nem tartozik e rendelet hatálya alá,

b) az élet, a testi épség és az egészség védelmére tekintettel, vagy a tevékenység jellegére, illetve hatására figyelemmel a károkozás vagy a katasztrófák megelőzése, a közbiztonság, valamint egyéb nyomós közérdek várható, vagy közvetlen veszélye fennáll,

c) a bejelentés tárgya vagy a bejelentő nem azonosítható,

d) a bejelentés olyan mértékben hiányos, hogy abból az a) vagy a b) pont szerinti feltételek fennállására nem lehet megalapozott következtetést levonni, vagy

e) a bejelentés visszaélésszerű joggyakorlást valósít meg, vagy arra vonatkozóan megalapozott következtetést lehet levonni.

(2) A végzést nem kell megindokolni. A végzésben a hatóság tájékoztatás ad a (4) és (5) bekezdésben foglaltakról.

A végzéssel szemben nincs helye jogorvoslatnak.

(3) Az eljáró hatóság a végzést köteles meghozni, ha ezt a szakhatóság az (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti okból kezdeményezi.

(4) A végzés közlését követően a hatóság engedélyezési eljárást folytat le.

(5) A (4) bekezdés szerinti eljárásban

a) az e rendelet szerinti bejelentést kérelemnek kell tekintetni,

b) az ügyintézési határidő kezdőnapja a bejelentés benyújtásának a napja, valamint

c) függő hatályú döntés meghozatalára nem kerül sor.

 

7. § (1) A bejelentés alapján folytatott tevékenység tekintetében a hatóság és a szakhatóság kiemelt figyelmet fordít a szükség szerinti hatósági ellenőrzés elvégzésére.

(2) Az ellenőrzésről az ügyfél értesítése az Ákr. 104. § (3) bekezdés a)-c) pontja szerinti feltétel hiánya esetén is mellőzhető.

(3) Az ellenőrzésre az Ákr. ellenőrzésre vonatkozó szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy kérelemre történő ellenőrzésnek nincs helye.

 

8. § (1) Ha a 4. § (1) bekezdése vagy az 5. § (9) bekezdése szerinti határidő úgy telik el, hogy az értesítés elektronikusan nem kerül közlésre, vagy azt a bejelentővel szóban vagy távközlő berendezés útján nem közlik a határidő lejártát követő napon - a (2) bekezdés szerinti feltételekkel - az értesítést közöltnek kell tekinteni.

(2) Az (1) bekezdés alapján az értesítés akkor tekinthető közöltnek, ha

a) a bejelentés szerinti tevékenység e rendelet hatálya alá tartozik,

b) a bejelentést az 5. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott módon, a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervnél tették meg, és

c) a b) pont szerinti feltételek a bejelentés megtételének automatikus elektronikus visszaigazolásával igazolhatóak.

 

9. § (1) Ha e rendelet alapján a tevékenység engedély helyett bejelentés alapján folytatható, azonban jogszabály előírása alapján az engedélyben kötelezettség előírásáról vagy tény megállapításáról - így különösen valamely adatszolgáltatási kötelezettség, további eljárások megindításával kapcsolatos kötelezettség (a továbbiakban: kapcsolódó kötelezettség) - is rendelkezni kell, a tevékenység megkezdésének nem akadálya a kapcsolódó kötelezettség elmulasztása.

(2) A kapcsolódó kötelezettségről a hatóság a 4. § (1) bekezdése vagy az 5. § (9) bekezdése szerinti joghatás beálltát követő nyolc napon belül döntést hoz.

(3) A (2) bekezdés szerinti határidő számítása során az 5. § (3) és (4) bekezdését alkalmazni kell.”

 

A rendelet hatálya alá NEM tartozó eljárások:

1. Anyakönyvi engedélyezés

2. Határrendészeti engedélyezések

3. Jármű műszaki vizsga, honosítás, eredetvizsgálat, jármű átalakításának engedélyezése; polgári légiközlekedési és katonai légügyi, vasúti és egyéb útügyi ügyek

4. Harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezése

5. A Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó engedélyezési eljárások

6. Vezetékjog engedélyezés


« Vissza az előző oldalra!


Önkormányzat Vassurány - Magyar